prestd.org
Hosszú, szőke haja van, és a látásával sem lehet baj, hiszen ő is leszállt a mozgó vonatról, és most félreérthetetlen gesztussal a kerékpárra kéredzkedik. Bólintok. Magához szorítja fekete retiküljét, átveti lábát a biciklin, és szorosan mögém, a csomagtartóra ül. Megnyergelem a dögnehéz kerékpárt, és a sínek mentén elindulok vissza a vasútállomás hunyorgó épülete felé. A hold egyre húsosabb, a fűcsomók nyálkásabbak, a bicikliülés még mohóbban markolja a pinámat. én pedig. egyre nehezebben. kapok levegőt. Meggémberedett tagjaimban mégis megindult a vérkeringés. A levegő belülről korbácsolja tüdőmet. A nő hátulról átkarol. Ujjai közül, nyálkás, hideg fűcsomók lógnak ki. Hirtelen megállok, ellököm magamtól a biciklit, a nő leroggyan a sárba. Gyors mozdulattal lecsavarom a bicikliülést, és amíg a sárban kúszva keresi retiküljét, felcsúszott szoknyája alól világító két fara közé jól benyomom neki. A nő megdermed. Én erősen megmarkolom a bicikliülést, és még beljebb nyomom. Erre vinnyogni kezd, és szürcsöli ujjai között a fekete fűcsomókat.
Aztán elfoglaltam a szobát, és egyszer csak hív a portás, hogy vár engem valaki. Nézem, hogy ki keres, ez tévedés lehet, nekem csak reggel kell lemenni. Valaki jött, bemutatkozott, Erdély Miklós. A nevét már ismertem. Átmentünk valami sörözőbe a közelben, beszélgettünk, minden rendben volt. Reggel tényleg úgy volt, ahogy Tamás mondta, jött valaki egy kutyával, beültem az autóba, senki nem szólt semmit, ez volt az utasítás. Május elseje, mit ad isten, nem lehet közlekedni, forgalmi dugó, ez meg az. De nemcsak az, hanem defekt is volt. JL: Az sem tudtad, mi a tervezett és mi a véletlen. Nem tudtam, én csak átadtam magam. Történtek a dolgok, mentünk, mentünk, fogalmam sem volt, hol van Szentendre. Én szemüveges voltam, meg vagyok, volt egy időszak, amikor kontaktlencsére váltottam, de akkor szemüvegben voltam. Elsötétített, árnyékolt szemüvegem volt. Leparkoltunk, erdős, ligetszerű, zsombékos helynél álltunk meg. Láttam, hogy emberek állnak, felnőttek, és éreztem, hogy ránk várnak. Akkor én most itt találkozni fogok a Szentjóbyval, mert arról volt szó, hogy találka lesz.
Ez az utólagos betekintés a magyar avantgarde-ba Majmányi révén sokat segített nekem. JL: Tehát voltak élményeid, de nem volt hozzá reflexiód. Igen, és Nyajmányi kinyitotta ezeket. Írta a darabjait, és foglalkoztatott, szerepeltem bennük. Csodálatos performance-színház, amit szerettem, úgyhogy örülök, és nagyon tisztelem. JL: A performance-nak ugye van egy megírt része, egy kerete, aztán amikor bekerül egy konkrét térbe és időbe, akkor jön az asszociációk sorozata és a személy médium-jellege vagy egy archaikus világ, ami működésbe lép, ha jól gondolom. Tehát egyszerre van ebben a műfajban egy erőteljesen a modern kultúrát meghatározó, ugyanakkor premodern vonás, ami visszanyúlik valami ősihez. Hogyan tudod működésbe léptetni azokat a fantáziáidat, intuícióidat, amikről sejted, hogy felszabadítanak valamit a színpadon, miközben ez egy tudatos tervezés? Tehát itt is van egy ellentmondás, ami a tervezettség és a jelenlét eruptív és mediatív volta között fennáll. Egyébként ez a verseidet is meghatározza, sok színpadi jelenlétet látok bennük.
A zakó eltakarja combomat, majdnem a térdemig ér. A borotvát a zsebbe rejtem. - Hozd ide a pultról a baklavát! - utasítom a nőt. Lábujjhegyen belopakodunk a másik helyiségbe, ahol a mi Aladdinunk alszik egy rohadt matracon. Intek a nőnek, óvatosan megközelítjük a szuszogó férfit. A tepsiből a sűrű cukoroldatot lassan rácsorgatom vastag és piszkos lábujjaira, lábszárára, combjára, ágyékára, majd ágyékán a sűrű, bódító aromájú mohára, ahol izzadtság, sperma és vizelet szaga keveredik. A dió- és tésztatörmeléktől mind sűrűbbé váló szirupot a férfi fekete szőrrel borított mellén kenem szét. Aladdin e művelet alatt nem ébredt fel. Mindketten nyalni kezdjük a férfi testéről a szirupot. A szőkeség a férfi mellkasánál, én a lábujjainál kezdem. A köldökénél összetalálkozunk. A nő kitátjas, mutatja nyelvén a diódarabokat, kuncog, és jóízúen csámcsog. Lehajolok a köldökhöz, és tisztára nyalom az édes gyűszűt. A sötét, göndör szőrzetnél megállunk. Vizelet és fahéj csípős íze a szánkban. Összenézünk.
Engem akkor már valóban sok helyre meghívtak a világon. Egyrészt el lettem zárva a külvilágtól önhibámon kívül, jugoszláv útlevéllel nem utazhattam, másrészt ez a politika annyira elárasztotta... oly mértékben beszívódott a színházba, hogy másról sem beszéltek. A nacionalizmus teljesen áthatotta és egyszerűen felemésztette, megszüntette a kreatív alkotói légkört. Már országon belül sem utazhattunk. Én igen, engem még hívtak, de másokat már nem. Én az addigi tevékenységeimmel elértem azt a státuszt, hogy mindenhová tartozom, Szlovéniába is, az volt az utolsó utam egyébként, de a szerbeket, horvátokat már nem hívták. Ahogy kezdett lassan szétesni Jugoszlávia, beszűkült a területe, nyelvileg is, fizikailag is. Mindenki mindenkitől félt. '91-ben még utaztam, akkor adtuk elő Boris Kovačcsal Beckett-től a Happy Days második változatát. Amikor eldöntöttem '91-ben, hogy eljövök Újvidékről, vagyis Jugoszláviából '92-ben, azt bejelentettem a színházban. Fájt, hogy senki nem marasztalt a magyarok közül.
A legszélesebb nyilvánosság szeme előtt született meg A SIKOLTOZÓ LYUK mítosza. Egyesek közülünk. Egyesek közülünk már tudtak a lyukról, számunkra ez már nem volt titok, a titok az volt amit benne rejtegetett. Annak feltárása volt célunk, mert akkor megszűnnének találgatásaink és kínjaink, és az a sikoltozó lyuk pedig megszűnne képzeletünk csapdájává lenni. Türelmetlenül vártuk a titok feltárásának napját. Az 5-ös épületből való férfi, a mágikus-misztikus környezetszennyeződés elleni aszkéta aktivistájaként csoportos látogatást szervezett az esemény megtekintésére. Elterjedt, hogy barátnőnk mimikrijének keretében valószínűleg vetkőzni is fog, ami - nagyon bíztunk benne - elősegítené a nagy titok feltárását, amit a szoknyája alatt tartogat. - A titok a sikoltozó lyukba van rejtve - mondta sóvárgó szemekkel egy nyugdíjas férfi a helyi Közösségből. Amikor megérkeztünk a Katolikus portára, az Ifjúsági Tribün épületében a nagy dob-építmény körül, amely kissé a berlini falhoz hasonlított, már elég nagyszámú, művészekből és más érdeklődőkből álló csoport gyűlt össze.
(Gyere velem a mitológiába, Pseudo-presence, Pseudo sculpture). A belső és külső káoszból a performanszba való menekülés, átmenet az életből a halálba (Nagytakarítás 2010-2018)678910. Eltávolodás eddigi életemtől, a szülővárosomtól, Újvidéktől az Újvidék leeresztése a Dunán11 című akció szimbolizálja. A Change Art121314151617181920 akció, mint a tárgyak és ötletek csereakciója a nagyközönség és a művész között, az újvidéki Tribina Mladih-ban történt (1975). Szeretek varrni, hímezni és ez a hetvenes évek papírkollázsaimban nagyon jellemző volt. A női magazínok mellékletében (Burda) szabásminták, hímzés minták voltak, melyeket kollázsaimban felhasználtam, némelyiket pedig zenei partitúraként leénekeltem. A hímzett anyagok szépsége megjelenik a felszínen, de az alkotás öröme, fájdalma és energiája az anyag hátoldalán, a visszáján található. Ilyen munkáimnak mindkét oldalát megmutatom, mert csak így teljes a mű. Az önmaga ellentétévé válás, a pódiumon színes fényekkel megvilágított testem falra vetülő fekete árnyéka más dimenzióban mozog, kevés közünk van egymáshoz, mégsem léteznénk egymás nélkül.